golya_fi

Az SZTE Fizika BSc vagy fizikatanár képzésére jelentkeztél? Ezt semmiképp ne hagyd ki!

0. szemeszter címmel felkészítő hetet tartanak fizika szakos hallgatóknak a Fizikus Tanszékcsoport munkatársai.


Szemeszter Zeró (0. szemeszter)


Kedves Leendő Hallgatónk!

Először is: fogadd gratulációnkat abból az alkalomból, hogy felvételt nyertél a Szegedi Tudományegyetem Fizika BSc, illetve Fizika-X osztatlan tanárszakos képzésére! Ráléphetsz arra az útra, amelynek célja, hogy fizikus, csillagász vagy fizikatanár váljon belőled! Nem választottál rosszul, viszont nem is egy egyszerű ösvényre léptél. Mi ennek az “utazásnak” az első lépéseiben szeretnénk segíteni neked.


Meghívunk ezért Szegedre, hogy vegyél részt a leendő fizika szakos hallgatóink számára szervezett, 0.szemeszter elnevezésű felkészítő héten. Ezen időszaknak a célja, hogy

  • megismerkedj jövőbeni csoporttársaiddal, akikkel jegyzeteket fogsz cserélni, és együtt élitek majd át az egyetemi évek nehezebb és könnyebb időszakait;
  • felelevenítsd azokat a matematikai és fizikai ismereteket, amelyekre feltétlenül szükséged lesz az első szemeszter sikeres teljesítéséhez;
  • kiigazodj olyan online felületeken, mint az ETR, a Modulo és a Coospace, hogy az ügyintézés és a kurzusfelvétel zökkenőmentes legyen;
  • felfedezd a tantermeket és az egyetemi épületeket, hogy már a tanév első hetében mindenhova odatalálj;
  • elsajátítsd a szükséges tanulási és jegyzetelési módszereket, amik a további tanulmányaid során nélkülözhetetlenek lesznek;
  • tájékozódj ösztöndíj lehetőségekről és hallgatói fórumokról
  • megtudd, hogy részecske vagy-e vagy hullám!


Jelentkezés feltételei és további információk a http://szhb.mafihe.hu/ oldalon érhetőek el.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Hegedus_AgnesHegedűs Ági - BTK, anglisztika

Azért választottam Szegedet, mert nagyon szeretem ezt a várost, jó érzés itt leni. A BTK-t azért ajánlom másoknak, mert nagyon rendesek és segítőkészek a tanárok, jó velük megismerkedni, s itt van mellette a gyönyörű TIK, ahol nyugodtan lehet tanulni. Sokat kell ugyan tanulni, főleg egy gimnázium után, de szívesen ajánlom a kart mindenkinek.



Mango_MagdolnaMangó Magdolna - ÁJTK jogász

A képzéssel kapcsolatban eddig csak pozitív tapasztalataim vannak. A tanárok korrektek, bár vannak nehéz tantárgyak, de végig lehet vinni. Szeged nagyon jó hely, a közelsége miatt is ide akartam jönni, valamint azért, mert sok ismerősöm járt ide, ők is ajánlották. Mindig is jogász akartam lenni, és úgy érzem, hogy a szegedi ÁJTK megfelelő hely erre.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.