SZTE_Alumni_mentor_program

2017 tavaszán is elindul az SZTE Alma Mater ALUMNI MENTORPROGRAMJA

A 4 hónapig tartó program keretein belül, a résztvevő hallgatók volt SZTE-s szakemberekhez jelentkezhetnek. A kiválasztott hallgatóknak az őszi szemeszterben lehetőségük nyílik a személyes kapcsolatfelvétel mellett, egy adott szakmai terület, illetve a cégen belüli karrierlehetőségek megismerésére a mentorok közreműködésével.

 
A program azzal a céllal jött létre, hogy segítséget nyújtson a munkaerőpiacon elhelyezkedett SZTE-s alumnik és a jelenlegi hallgatók közötti kapcsolatfelvételben, ezáltal is átadva a mentorok tapasztalatait, szakmai tudását a mentoráltaknak, aminek köszönhetően a hallgatók reális szakmai képet alakíthatnak ki, és kipróbálhatják az elméletben megtanultakat a gyakorlatban is.Az Alumni Mentorprogram előnye, hogy rugalmasabb, mint egy szakmai gyakorlat, kevesebb időt vesz igénybe, mégis a networking mellett rálátást biztosít egy adott szakmára a mentorokon keresztül. Mindemellett a hallgatóknak lehetősége nyílik arra, hogy a jövőben elképzelt munkahelyhez közelebb kerülhessenek, vagy akár a későbbi munkahelyválasztásban segítséget kapjanak. A szakmai elméletek és gyakorlati sajátosságok megismerésén túl abban is kiemelkedő, hogy a hallgatók betekintést nyerhetnek egy szervezet, illetve szakember mindennapi életébe, ezáltal is képet alkotva a saját jövőjükről, elképzeléseikről.


Részletek:


2017-es tanév tavaszi félévének mentori felhívásai
https://www.sztealmamater.hu/contents/felhivas-az-mk-hallgatoi-reszere
Mentorok bemutatkozásai:
https://www.sztealmamater.hu/contents/2017-tavaszi-mentorprogram-mentorainak-bemutatkozoi


Hallgatói jelentkezési lapok:


 https://www.sztealmamater.hu/contents/felhivas-az-mk-hallgatoi-reszere

(Egy jelentkezési lapon több mentort is lehet választani, a sorrendet kérjük ebben az esetben megadni)

Jelentkezés módja: önéletrajz és a kitöltött jelentkezési lap elküldésével az info@sztealmamater.hu vagy az iroda@sztealmamater.hu e-mail címre

( e-mail tárgyaként az „Alumni mentorprogram – illetve a kiválasztott mentor neve szerepeljen),

vagy személyesen leadva az SZTE Alma Mater irodában:Szeged, Honvéd tér 6., 33-as iroda

 

Határidő: 2017. február 27.

További információk:

SZTE Alma Mater mentorprogram: http://www.sztealmamater.hu

Elérhetőség:

info@sztealmamater.hu, iroda@sztealmamater.hu

www.sztealmamater.hu

62/546775, 70/4591795



mentor_2017