SZTE_MK_-_mernokavato_boriitokep

Közel száz mérnököt avattunk a TIK-ben

A Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében tartottuk meg a mérnökavató nyilvános Kari Tanácsülésünket.


2017. június 30-án a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében tartottuk meg a mérnökavató nyilvános Kari Tanácsülésünket.


P1070226-min


A Tanácsülés kezdetén Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor dékán úr köszöntötte a megjelenteket: a kar vezető tisztségviselőit, a társkarok vezetőit, karunk professzorait és intézetvezetőit, meghívott vendégeinket és az avatandókat. A dékán úr beszédében elmondta, hogy a diplomaosztó fontos állomás a hallgató és a kar életében is. Az emlékezés és búcsú egyszerre van ilyenkor jelen, de nem szabad elfelejteni, hogy ez egyben egy hatalmas lehetőség is. Kiválóan jelzi, hogy érdemes a céljainkért küzdeni.


A Mérnöki Karon sikeres záróvizsgát tett 99 hallgató: alapképzésben 60, mesterképzésben 29, felsőoktatási szakképzésben 10 hallgató fejezte be a tanulmányait, akiket az Avató Tanács mérnökké, műszaki menedzserré fogadott.

A diplomaosztó ünnepség a kari élet egyik legfontosabb rendezvénye, ekkor kerülnek átadásra az elismerések és a kitüntető címek.


P1070275-min


A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának Tanácsa „Mérnöki Kar díszpolgára” kitüntető címet adományoz. A címet azok a magyar, illetve külföldi állampolgárságú személyek kaphatják, akik a Karral nem állnak munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban és a Karon folyó képzés fejlesztéséhez, valamint a Kar hazai és külföldi intézményekkel, gazdálkodó szervezetekkel való kapcsolatainak, együttműködéseinek kialakításához, a kutatómunkához, illetve a tárgyi feltételek javításához jelentős segítséget nyújtottak.



P1070354-min


A kitüntető címet Dr. Kiss Imre úr, a Temesvári Műszaki Egyetem Mérnöki Karának egyetemi docense kapta.



Halbritterné dr. Raffai Judit ösztöndíjat alapított, elhunyt férje, Halbritter Mátyás emlékére, aki a magyar édesipari ágazat kiemelkedő képviselője, egy időben annak vezetője és a Győri Keksz és Ostyagyár vezérigazgatója volt. Az ösztöndíjat olyan kimagasló tanulmányi és szakmai eredményeket elért élelmiszermérnök szakos hallgató kaphatja tanulmányainak elismerésére, és további szakmai munkájának támogatására, aki a pályázati feltételeknek eleget tesz, és a bíráló bizottság érdemesnek tart a díjra. Az ösztöndíj értéke 200.000 Ft. egyösszegű, egyszeri juttatás.


P1070359-min


Idén a Halbritter Mátyás - Pro Talentis ösztöndíjat Bodor Ágnes III. évfolyamos élelmiszermérnök szakos hallgató érdemelte ki.


A Csongrád Megyei Mérnöki Kamara a Szegedi Tudományegyetemmel történő példamutató együttműködésének eredményeként Diploma Díjat alapított.

A Diploma Díjat olyan Mérnöki Karon végző hallgató kaphatja, akinek a diplomamunkája mérnöki tevékenységhez kapcsolódó témában készült, és a Mérnöki Kamara elnöksége méltónak találja a díj odaítélésére. A Díj 50.000 Ft. készpénz jutalommal jár.

Az idén a díjat: Papdi Szabolcs okleveles műszaki menedzser nyerte el. Dolgozatának címe: Medencevíz kezelése és fertőtlenítése.


A Mérnöki Kar Kari Tanácsa - a dékán és az intézetvezetők javaslatára - „Kiváló Tehetséggondozó” kari kitüntető címet adományozhat. A címet azok az oktatók kaphatják meg, akik rendszeresen és eredményesen készítenek fel hallgatókat tudományos diákköri konferenciára.


Kiváló Tehetséggondozó Kitüntetést kapta: Dr. Gyimes Ernő az Élelmiszermérnöki Intézet egyetemi docense.

 

A Kari Tanács a dékán javaslatára „Scriptor Díjat” adományoz a színvonalas és kiemelkedő idegen-nyelvű, valamint magyar nyelvű publikációs tevékenységek elismeréséül.

A Scriptor díjat ez alkalommal Dr. Farkas Ferenc, a Műszaki Intézet tudományos főmunkatársa kapja, több Q1 és Q2-es írása jelent meg, részben első szerzős publikációként, részben társszerzőként.

 

A Mérnöki Kar dékánja kifejezve elismerését, minden évben dékáni elismerő oklevélben részesíti a Kar azon dolgozóit, munkatársait, akik munkájukkal példát mutatnak mindannyiunknak.


Dékáni elismerő oklevelet kapta: Olasz Sándor testnevelő tanár, aki évtizedekig a Kar testnevelő tanára volt, majd nyugdíjazása után is tevékenyen részt vett a tornaterem bérbeadási feladatokban.

 

Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor dékáni szolgálata 2017. június 30-án, a diplomaosztó ünnepséggel véget ért.

A Mérnöki Kar új dékánja 2017. július 1-től Dr. Bíró István egyetemi docens úr, megbízott oktatási és általános dékánhelyettes Hovorkáné Dr. Horváth Zsuzsanna egyetemi docens úrhölgy, megbízott kül- és közkapcsolatok dékánhelyettes Dr. Gál József egyetemi docens úr.


P1070379-min


Az egyetem és a kar polgárjai előtt Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor átadta utódjának Dr. Bíró Istvánnak a dékáni jelképeket: a dékáni talárt, a dékáni láncot és a dékáni sapkát.



P1070384-min





Az eseményről további képek a KÉPGALÉRIÁBAN tekinthető meg >>>

(Fotók: Dani Géza)