Mihalko_Jozsef_Tudomanyok_fovarosa_SZTE_MK_11

Mihalkó József hallgatónk előadása a Tudományok Fővárosa rendezvényen

Mihalkó József (I. évf. OÉM MSc hallgató), a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) képviseletében vett részt előadóként a Tudományok Fővárosa rendezvényen, amelyet 2017. szeptember 23-án a budapesti Várkert Bazárban rendeztek meg.


Ezen a rendezvényen a kiállítók és előadók célja a STEM-területek (Science-Technology-Engineering-Mathematics: természettudomány, technológia, műszaki tudományok és matematika), mérnöki, tudományos pálya, illetve technológiai innováció népszerűsítése volt. Többek között a nagyközönség találkozhatott drónokkal, robotokkal, csillagászati témákkal, tudományos kísérletekkel. Az előadások során az egyik fő program a CERN-beli virtuális séta volt, emellett mikrobiológiáról, fényszennyezés hatásairól, Rubik-kockáról is volt szó.



Mihalko_Jozsef_Tudomanyok_fovarosa_SZTE_MK_2


Mihalkó József „A többváltozós folyamatszabályozás alkalmazása az élelmiszeriparban” című előadásán a többváltozós folyamatszabályozás élelmiszeripari bevezethetőségét mutatta be a közönség számára érthető formában.