pneu1_2

XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil verseny

Szombaton véget ért a XI. Pneumobil verseny, melyen a szegedi csapatok közül idei évben a Pepp-Air Szeged csapat emelkedett ki. A Kar hallgatóinak másik csapatát, az Airrari Szegedet műszaki hibák sújtották, ám a távolsági futamon azonban még így is a mezőny első felében végeztek.

A tavalyi évhez képest fejlődött a Pepp-Air autó teljesítménye, az új hátsó felfüggesztés hatására jó tapadást tudtak elérni a kanyarokban, és nem ugrált az autó a pályán.

Három versenyszám közül az ügyességi versenyben értek el jó eredményt, így bekerültek a Race 3-ba, ahol az ötödik helyet szerezték meg, és ezzel a kecskeméti Jok-Air csapat után a második legjobb magyar csapat lett ebben a versenyszámban.

Sajnos gyorsulási versenyen nem tudták megmutatni, hogy mit tud az autó, mert programhiba miatt nem tudták elérni a végsebességet, így a 9. helyet szerezték meg ebben a versenyszámban. A távolsági futamban egyéni rekordot értek el, ami azt jelenti, hogy az autó az eddigi évekhez képest most tudta a legjobban teljesíteni a pályát. Ez a távolság 5,7 km volt. A legjobb csapat 12 km távolságot tudott idén megtenni. Összesítésben a csapat a maximumot kihozta ebből az autó konstrukcióból, és így 36 induló csapat közül is benne tudott lenni az első 10-ben. A hallgatók beszámoltak róla, hogy műszaki meghibásodás nem történt, és büszkék is erre, hogy olyan autót tudtak létre hozni, amely minden erőtétnek ellenállt.

Jövőre már egy új konstrukcióval készülnek, és remélik, a dobogó valamely fokára fel tudnak majd állni. Bíznak abban, hogy a sikerhez vezető út csak rajtuk múlik.

Külön köszönet mindazoknak, akik hittek bennük, és támogatták a csapatokat!

 

pneu


Pepp-Air csapat:

Felkészítő oktató: Dr. Tóth István Tibor

Csapattagok: Muci Szabolcs gépészmérnök hallgatók, Kollárovszky Tamás gépészmérnök, Gyurita Ákos gépészmérnök, Csamangó Dávid mezőgazdasági és gépészmérnök.

Airrari Szeged csapat:

Felkészítő oktató: Dr. Péter Szabó István

Csapattagok: Gyurkó Csilla mechatronikai mérnök, Gyulai Zoltán gépészmérnök, Kósa Norbert gépészmérnök, Kun Péter Ádám gépészmérnök hallgatók