Egyetemi nyílt nap a Szegedi Ítélőtáblán

A Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kara közötti partnerségi kapcsolat jegyében a Szegedi Ítélőtábla otthont adott az universitas nyílt napi rendezvényének.

A Szegedi Tudományegyetem jogi kara úgynevezett „nyílt nap” keretében a bíróságon fogadta a jogi pálya iránt érdeklődő középiskolás fiatalokat, akikhez több, a bírósági munka iránt érdeklődő egyetemista is csatlakozott.

A 2014. február 7-én megtartott találkozón először Dr. Harangozó Attila, az ítélőtábla elnöke ismertette a megjelentekkel az ítélőtábla munkáját, elemezte a bírói munka szépségeit és nehézségeit, majd a látogatok megtekinthették a bíróság épületét. A bátrabbak kipróbálhatták a bírói pulpitust is. Ezt követően a bíróság dísztermében Dr. Hámori Attila elnökhelyettes tartott előadást a bírói életpályáról.

Az SZTE ÁJTK dékánja, Dr. Hajdú József nagyon hasznosnak ítélte a találkozót, és vázolta a további együttműködéssel kapcsolatos elképzeléseit.


Itelotabla
Egyetemi nyílt nap a Szegedi Ítélőtáblán - GALÉRIA

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


ondrik-imolaOndrik Imola – ÁJTK: nemzetközi tanulmányok

Szegeden az egyetemi élet hatalmas, számos területen kipróbálhatjuk magunkat: írhatunk az egyetemi újságba, beléphetünk az egyetemi színházba, kórusba, különböző sportklubokba. Megannyi program segíti a külföldi tapasztalatszerzést és jövőnk tervezését is, például az Erasmus-tájékoztató és az Állásbörze.




Hegedus_AgnesHegedűs Ági - BTK, anglisztika

Azért választottam Szegedet, mert nagyon szeretem ezt a várost, jó érzés itt leni. A BTK-t azért ajánlom másoknak, mert nagyon rendesek és segítőkészek a tanárok, jó velük megismerkedni, s itt van mellette a gyönyörű TIK, ahol nyugodtan lehet tanulni. Sokat kell ugyan tanulni, főleg egy gimnázium után, de szívesen ajánlom a kart mindenkinek.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.