Bezár

Hírarchívum

Ösztöndíjjal Kelet- és Délkelet Európába, illetve a világ összes országába

Ösztöndíjjal Kelet- és Délkelet Európába, illetve a világ összes országába

2017. február 21.
1 perc

A magyar fiataloknak a külföldi magyar közösségekben végzett ismeretátadási, szervezési tevékenységét támogatja a Petőfi Sándor Program és a Kőrösi Csoma Sándor Program. A Miniszterelnökség két friss pályázati felhívására 2017. március 15-ig lehet jelentkezni.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Egynek minden nehéz; sokaknak semmi sem lehetetlen.”Gróf Széchenyi Istvánnak ezzel a mondatával indul a nemzetiregiszter.hu oldal, ahol elérhető a Petőfi Sándor Program és a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Miniszterelnökség két, friss pályázati felhívása.

 

Az ösztöndíj-lehetőség minden 20 éves kort betöltött, érettségivel rendelkező magyar állampolgár előtt nyitva áll, aki megfelel a pályázat feltételeinek. Előnyt élveznek azok az egyetemi hallgatók, akik pedagógusképzésben vesznek részt, valamint a magyar, a történelem, a könyvtár és média szakos hallgatók.


A pályázható ösztöndíj összege a Petőfi Programban havonta 400.000 forint, a Kőrösi Csoma Programban pedig havi 300.000 forint a magyarországi programszakaszra, és havi 550.000 forint a külföldi időszakra. Mindkét pályázat futamideje legfeljebb 9 hónap.

A két program a programterületben különbözik egymástól. A Petőfi Kelet- és Délkelet-Európa országaiba szól, a Kőrösi Csoma pedig a világ többi országába. A két programra egyszerre is lehet pályázni, nem szükséges külön dokumentációt benyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. március 15.


A Petőfi Program pályázati felhívása és a pályázati dokumentáció itt érhető el.


A Kőrösi Csoma Programmal kapcsolatis információkat itt találja.

 

SZTEinfo.hu

Forrás: nemzetiregiszter.hu

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek