SZTE Info

Kutatóknak és médiamunkásoknak hirdet pályázatot a Szegedi Akadémiai Bizottság

Tudományos fokozattal nem rendelkező kutatóknak, egyetemistáknak és a dél-alföldi régióban születő tudományos eredmények bemutatására vállalkozó médiamunkásoknak hirdet pályázatot az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A SZAB Tudományos díja évek óta a fokozattal nem rendelkező fiatalokat, köztük egyetemistákat sarkall színvonalas és eredményes kutatómunkára.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Akadémiai Bizottsága (SZAB) és „A Tudomány Támogatásáért a Dél-Alföldön” Alapítvány a határon innen és túli régióban folyó tudományos kutatómunka ösztönzése céljából pályázatot hirdet Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékben, valamint a Vajdaság, Temes és Arad megyékben élő kutatók számára.

A pályázaton tudományos fokozattal nem rendelkező, legfeljebb 35 éves pályázók vehetnek részt.

A pályamunka egyéni és kollektív munka eredménye egyaránt lehet. Minden pályázó csak egy pályamunkát nyújthat be. Pályázni a SZAB szak- és munkabizottságai által művelt tudományterületeken, új eredményeket tartalmazó tanulmánnyal lehet.

 

Az ismeretterjesztés és tudománynépszerűsítés küldetése és feladata a színvonalat és minőséget értékként közvetítő médiumoknak. E kiindulópont alapján az MTA SZAB 2017-ben is meghirdeti a nyilvánosság világában kuriózumnak számító médiapályázatát. Az MTA SZAB médiadíja elsősorban a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódik. A várt pályaművek témájának a SZAB tevékenységéhez, ám tágabb értelemben a dél-alföldi tudományos élethez kell kapcsolódnia, ugyanakkor egyaránt megjeleníthetőek pillanatképek, hangulatok, a SZAB tagjai, tudományos kutatók, előadók, a SZAB székház, illetve további olyan épületek, amelyekben tudományos tevékenység, kutatómunka folyik.

Pályázni kizárólag saját szellemi alkotással, saját munkával lehet írott mű, rádióriport, mozgókép, és fotó kategóriában.

 

A pályázatokkal kapcsolatos bővebb információ az MTA SZAB honlapján, illetve itt érhető el.


 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. augusztus 31.

kiemelt_Sik_Marton_SZEM

Sík Márton életében a sport már egyetemi évei alatt is központi szerepet töltött be. Az SZTE-s öregdiák mintegy húsz éven keresztül kajakozott, élsportolóként számos sikert, köztük egy olimpiai 5. helyezést is maga mögött tudhat. Ma a DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesület szakmai vezetőjeként támogatja a fiatalokat.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 7. 18:00 - október 1. 18:00
    Zombori László tárlatát megnyitja: Dr. Feledy Balázs művészeti író. Hárfán közreműködik Szauer Bianka, az MTVA Virtuózok versenyének döntőse.
  • szeptember 19. 17:00 - október 15. 18:00
  • *
    szeptember 22. 12:00 - 23. 12:00
    Hivatásos, art brut és amatőr alkotók közös térben, képekkel fogalmazzák meg érzéseiket, hogyan látják, és érzékelik az őket körülvevő világot.
  • szeptember 25.
    08:00 - 18:00
    "A Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség 2009-ben határozta el, hogy a szervezet megalakulásának időpontjára is emlékezve, szeptember 25-én minden esztendőben ünnepeljük meg a gyógyszerészek világnapját. 2010-ben tartották az első ilyen rendezvény-sorozatot, amelyhez Magyarország 2015-ben csatlakozott. Az ekkorra időzített programokon megmutatjuk, mennyire sokrétű a gyógyszerészek munkája, mennyire fontos hivatást választanak azok, akik elmélyednek a gyógyszerészeti kutatásokban vagy éppen a patikákban dolgozva kapcsolódnak be a betegellátásba" - mondta Prof. Dr. Hohmann Judit, az SZTE GYTK dékánja. További információ: http://www.pharm.u-szeged.hu/hirek-esemenyek/2017-szeptember/gyogyszereszek?objectParentFolderId=25589
  • szeptember 25.
    18:00 - 20:00
    Tari Annamária az X, Y és Z generációk legnagyobb hazai szakértői közé tartozik. Gyakran ír és ad elő az információs kor ránk gyakorolt hatásairól, és arról, hogy miként változtatja meg a technikai fejlődés a külső világunk után a belső világunkat is. Előadásának témája borzasztóan aktuális: az internetes zaklatás, megfélemlítés (bullying) egyre többeket érintő probléma. További részletek: www.pedagogiaiestek.hu