Bezár

Hírarchívum

kiemelt_hallgatoiversenyek

Hallgatói pályázatokat hirdet az SZTE Kulturális Iroda

Hallgatói pályázatokat hirdet az SZTE Kulturális Iroda

2018. július 19.
4 perc

Egyetemi vers- és prózamondó, valamint zenei versenyt, dráma és verspályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatos hallgatói számára.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Iroda egyetemi zenei versenyt hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.

A versenyen a komolyzene, a népzene, valamint a jazz, musical, sanzon körébe tartozó, összesen 5-10 perc műsoridejű hangszeres vagy vokális szólódarabok és kamaraművek, ill. eredeti (nem zeneszerzői feldolgozású) népzenei anyag énekes vagy autentikus hangszeres előadásával lehet részt venni.

Szólistaként az SZTE nappali tagozatos hallgatói indulhatnak, kivéve a ZMK hallgatóit, illetve a JGYPK ének-zene szakos hallgatóit.

Kamaracsoportok esetén az előadók maximális létszáma hat fő, és a tagok legalább felének az SZTE hallgatójának kell lenni. A szólisták esetleges zongora- vagy egyéb hangszeres kísérője bárki lehet.

A nyilvános hangversenyen szakmai zsűri ítéli oda a díjakat, pénzjutalmakat.

 

Az Egyetemi Zenei Verseny kategóriái:

I. Komolyzene

I. A Vokális komolyzene (szólisták és együttesek)

I. B Hangszeres komolyzene (szólisták és együttesek)

II. Népzene

II. A Népdaléneklés (szólisták és együttesek)

II. B Hangszeres népzene (szólisták és együttesek)

III. Jazz, musical, sanzon

III. A Vokális könnyűzene (szólisták és együttesek)

III. B Jazz együttesek

 

Az Egyetemi Zenei Verseny 120.000 Ft összdíjazású. A versenyekre november második felében kerül sor.

 

A versenyre a Kulturális Irodában (Dugonics tér 13.) kapható nevezési lapon, valamint a Moduloban a Kulturális Iroda alatti űrlapon lehet jelentkezni 2018. november 9-ig.

 

*

Az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Iroda egyetemi vers- és prózamondó versenyt hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.

A versenyzőknek kettő, általuk szabadon választott verssel vagy prózával kell pályázniuk, melyből az egyik mű lehetőleg kortárs szerző műve legyen. Egy-egy vers műsorideje nem haladhatja meg a 10 percet.

 

Díjak:

I. díj: 20.000 Ft

II. díj: 15.000 Ft

III. díj: 10.000 Ft

A versenyre november végén kerül sor.

 

A versenyre a Kulturális Irodában (Dugonics tér 13.) kapható nevezési lapon, valamint a Kulturális Iroda alatti űrlapon lehet jelentkezni 2018. november 9-ig.


*

Az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Iroda „Csak a derű óráit számolom” címmel egyetemi verspályázatot hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.

A pályázatra olyan verseket várnak, bárminemű műfaji vagy formai megkötés nélkül, amelyek a boldogság, az idill és a nyugalom témáit járják körül, illetve az elégedett pillanatainkat mintegy „Örömódaként” jelenítik meg. Egy pályázó egy verssel jelentkezhet, melynek terjedelme maximum 2 gépelt oldal (12-es betűméret, 1-es sorköz). A 2 oldalnál hosszabb verseket a bírálók automatikusan kizárják a versengésből.A pályaműveket zárt, jeligével ellátott borítékban kell leadni, amelyben egy újabb zárt boríték a jelige feloldását (név, kar, szak, évfolyam, lakcím, telefon, e-mail, Neptun kód) tartalmazza. A zsűri döntése alapján a legjobb versek megjelennek a tiszatajonline.hu oldalán.

 

Díjak:

I. díj: 20.000 Ft

II. díj: 15.000 Ft

III. díj: 10.000 Ft

 

A leadás határideje: 2018. november 17., helye: SZTE Kulturális Iroda (Dugonics tér 13.) Tel.: 544-045, 4045.

 

*

Az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Iroda és a Szegedi Nemzeti Színház egyetemi drámapályázatot hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.

Bármilyen témájú és terjedelmű művel lehet pályázni. Egy szerző csak egy munkát nyújthat be. A pályaműveket két nyomtatott példányban kérjük beküldeni. A pályázatra olyan magyar nyelvű színdarabot várnak, amely még nem jelent meg nyomtatásban, nem mutatták be színpadon, nem szerepelt korábbi drámapályázatokon. A pályázat jeligés, a szerző adatait (név, kar, szak, évfolyam, értesítési cím, telefonszám, e-mail, Neptun kód) külön lezárt borítékban kell a pályaműhöz mellékelni. A pályaműveket a Szegedi Nemzeti Színház munkatársai, színházi szakemberekből álló bizottság bírálja el.

 

Díjak:

I. díj: 50.000 Ft

II. díj: 30.000 Ft

III. díj 20.000 Ft

 

A leadás határideje, helyszíne: 2018. szeptember 7., SZTE Kulturális Iroda (Dugonics tér 13.) Tel.: 544-045, 4045.

 

Az arra érdemesnek talált darabot a Szegedi Nemzeti Színház felolvasó színházi keretek között bemutatja, így a pályázók készíthetnek a szegedi társulatra elképzelt szereposztást is. A drámapályázat eredményét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál megnyitóján hirdetik ki.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek