Bezár

Hírarchívum

IMG_6376

Orientációs hét – több mint 200 külföldi gólya az SZTE-n

Orientációs hét – több mint 200 külföldi gólya az SZTE-n

2018. szeptember 04.
2 perc

Több mint 200 külföldi hallgató érkezett a Szegedi Tudományegyetemre az

ERASMUS+ és Kreditmobilitási Program révén. A hallgatók, akik 17 országból érkeztek, egyetemünk 10 karán tanulnak. Az őszi szemeszterben egyébként összesen 1350 külföldi hallgató iratkozik be az SZTE-re.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

17 ország 84 városának 101 egyeteméről érkeztek hallgatók az Erasmus program révén a Szegedi Tudományegyetemre. A 203 külföldi diáknak orientációs hetet tart az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda. A hallgatókat Dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgató köszöntötte. Köszöntő beszédében elmondta: a Szegedi Tudományegyetem nemzetközileg is jegyzett intézmény, amely előkelő helyet foglal el a világrangsorokban. A hallgatóknak, akik mostantól a szegedi egyetem közösségéhez tartoznak, jó tanulást kívánt, valamint azt, hogy élvezzék a Szegeden és Magyarországon töltött időt.


IMG_6352

Képgaléria a megnyitóról.

 

Az SZTE-n ebben a félévben összesen tíz kar fogadott külföldi hallgatókat, a legtöbben – 40 illetve 39 diák – a GTK és az ÁOK képzésein vesznek részt. A jogi karon 37, a BTK-n 35, a JGYPK-n 21 külföldi diák tanul a program révén, az MK-ra 14, a TTIK-ra 8, a FOK-ra 5, az MGK-ra 4, a GYTK-ra pedig 2 diák érkezett.

 

A legnagyobb számban a török és a spanyol diákok képviseltetik magukat (51 illetve 50 fővel), több mint húszan vannak a franciák és az olaszok, őket követik a képzeletbeli toplistán a román, a német, a portugál, a cseh, a belga, a litván, a lengyel, a holland hallgatók. Bulgária, Finnország, Görögország, Lettország és Szlovákia 1-1 hallgatóval képviselteti magát - tudtuk meg Balogné Molnár Gabriellától, a Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Nemzetközi Mobilitási Irodájának vezetőjétől, az SZTE ERASMUS+ intézményi programkoordinátorától.


IMG_6354

 

A Kreditmobilitási programban 2 hallgató tanul a BTK-n, ők Oroszországból, az Udmurt egyetemről érkeztek.

 

A szeptember 3-7 között megrendezett Orientációs hét célja, hogy a külföldről egyetemünkre érkezett hallgatóknak segítsenek eligazodni Szegeden és az SZTE-n. A külföldi gólyák megismerkedtek a Neptun használatával, megtudhatták, hogyan kell beiratkozni, kurzusokat felvenni, mi a diákigazolvány igénylésének menete, hogyan kereshetnek albérletet, hol étkezhetnek és szórakozhatnak Szegeden.


IMG_6388


Az őszi szemeszterben egyébként összesen 1350 külföldi hallgató kezdi meg tanulmányait az SZTE-n. A külföldi hallgatók tanévnyitó ünnepsége szeptember 7-én, pénteken 9 órától lesz a TIK-ben.

 

SZTE-Info

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek