beiratkozas_kiemelt_2019

Beiratkozási hét a Szegedi Tudományegyetemen

Rapid könyvtártúra, az egyetemi épületek között közlekedő Hop-On Hop-Off buszjárat és interaktív játékok várják a szegedi egyetem gólyáit augusztus 26. és 31. között. Az SZTE új hallgatói előre egyeztetett időpontban iratkozhatnak be a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Az idei gólyák elsőként vehetnek részt az SZTE+ programban, amellyel olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyek túlmutatnak a hagyományos oktatás tananyagain.

A beiratkozási hét nem titkolt célja, hogy az SZTE-re érkezők már az első nap azt érezzék: Szeged legnagyobb közösségének tagjaivá váltak. A beiratkozás után sokszínű kulturális és szabadidős program várja a résztvevőket. Az egyetemi épületek között közlekedő SZTE Hop-On Hop-Off buszjáratra felszállva az elsőéves hallgatók évfolyamtársaikkal együtt ismerhetik meg az egyetem azon egységeit, amelyek a következő években segítséget nyújtanak nekik a minél sikeresebb tanulmányaikhoz. A buszjáratok a beiratkozási hét alatt minden nap 9 és 16 óra között, 30 percenként járnak és több mint 15 egyetemi épületet érintenek, a kari épületek mellett például az SZTE Sportközpontot, a Dugonics téri Rektori Hivatal épületét és a Füvészkertet is. Augusztus 30-án, pénteken 23 óra 30 perckor pedig egy különleges „buli villamos” indul a Vitéz utcai villamosmegállóból. A beiratkozási hét programkínálatban rapid könyvtártúrák, interaktív játékok, sport- és sminksarok, valamint csocsó bajnokság is szerepel.


beiratkozasi_het_galeria
Képgaléria a beiratkozási hét első napjáról

 

A Szegedi Tudományegyetem nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a tanórák mellett olyan további programok színesítsék az egyetemi éveket, amelyek a diploma utáni elhelyezkedésben is segítik a hallgatókat. Ezért hozta létre az SZTE+ programot, amely lehetőséget ad azon kompetenciák megszerzésére, amelyeket nem lehet az iskolapadban elsajátítani. A program amellett, hogy segíti a hallgatókat diplomájuk megszerzésében, felkészíti őket a munkaerőpiaci elvárásokra, és fejleszti problémamegoldó és vállalkozói képességüket. A program három fokozatában – bronz, ezüst, arany – különböző kihívások teljesítésével fejlődhetnek a diákok, és kerülhetnek be az SZTE kiváltságos hallgatói közé. Minden fokozatnak négy alkategóriája van: ötletgyáros, megvalósító, professzionális, felfedező. A most érkező gólyák elsőként vehetnek részt az SZTE+ programban. A bronz fokozat esetében összesen 12 kihívást kell teljesíteniük, mindegyik kategóriából a három nekik legszimpatikusabbat. Így például a kari tájékoztató előadásokon való részvétellel, a gólya kérdőív kitöltésével, vagy az SZTE Karrier Iroda megismerésével teljesíthetik a bronz fokozat kihívásait. Az ezüst és az arany fokozat pedig 2019 októberétől a kihívásokban már jártas egyetemistáknak nyújt új lehetőségeket. A hallgatók a CooSpace felületén érhetik el a kihívásokat, és itt kapják az értékelést is.

 

A gólyák beilleszkedését az SZTE Felvettek honlapja is segíti, ahol minden szükséges információt megtalálnak egyetemi éveik megkezdéséhez.


SZTEinfo


ESZA_arculatiA program az EFOP-3.4.3-16-2016-00014 számú A Szegedi Tudományegyetem oktatási és szolgáltatási teljesítményének innovatív fejlesztése a munkaerő-piaci és a nemzetközi verseny kihívásaira való felkészülés jegyében című pályázat keretében valósul meg.






esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Toth_Fanni_felveteliTóth Fanni - TTIK, programtervező informatikus

Az SZTE programtervező informatikus szakján igazán minőségi oktatást kapunk. Ami számomra pozitív, hogy tényleg azt kaptam, amire számítottam, amit hirdettek a nyílt napokon is. Ráadásul, ha valaki ügyes a programtervezésben még esélyt is kaphat, hogy a tanszékünkön dolgozzon. Sokan nem is tudják, de duális képzésben is lehet tanulni, ami nagyon sokat segít a gyakorlatias tapasztalatok megszerzésében, és az egyetem után komoly előnyt jelenthet ez a munkaerőpiacon.



Farkas GellértFarkas Gellért – TTIK – kémia

A karon és a szakomon kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy olyan programokat szervezzenek, amik összekovácsolnak minket a csoporttársakkal. Ilyen például a kémiásoknak szóló Vegyetem tábor is. Emellett olyan programokat is szerveznek nekünk, amelyek az elhelyezkedés szempontjából különösen hasznosak. A tanárok kedvesek, rendkívül segítőkészek, így igazán családias hangulat alakult ki az évek során.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.