Bezár

Hírarchívum

SZTE Gyakorló, robotverseny

A dobogó legtetején végeztek a World Robot Olympiádon az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola diákjai

A dobogó legtetején végeztek a World Robot Olympiádon az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola diákjai

2023. július 13.
4 perc

A vízi és szárazföldi szállítmányozás, a környezettudatosság és a megújuló energiák voltak a fő témái a 2023-as World Robot Olympiádnak, amelyen a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola jó részt alsós diákjai remekül szerepeltek. A három szegedi csapat közül, kettő a dobogón végezte. A részleteket Özvegy Judit, felkészítő tanár osztotta meg.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Minden évben meg van határozva a téma, ami mentén a verseny zajlik és, ami alapján az induló csapatoknak meg kell építeniük, és be kell programozniuk a robotokat. Erről aztán videót és szöveges anyagot kell, hogy készítsenek – ezzel kvalifikálták tulajdonképpen magukat a versenyre. Emellett egy kutatást is el kell, hogy végezzenek, illetve egy posztert is kellett, hogy csináljanak, amin egy fontos pillanatot, mottót, felhívást kellett megörökíteniük. A kutatást természetesen a koruknak megfelelő módon kellett elvégezniük, vagyis az alapján, amit az iskolában hallottak, az interneten vagy könyvekben olvastak, illetve a különböző ismeretterjesztő filmekben, videókban láttak az adott téma kapcsán. Az idei évben a World Robot Olympiádnak Győr adott otthont, a téma pedig a vízi és szárazföldi szállítás, a környezettudatosság és a megújuló energia volt. Ezen belül is a Panama-csatorna körül zajló szállításra kellett fektetni a hangsúlyt, ami Közép-Amerikában, Panamában található mesterséges csatorna, amely a Csendes- és Atlanti-óceánt köti össze – kezdte gondolatait Özvegy Judit, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanárnője.


SZTE Gyakorló, robotverseny

A versenyen a vízi és szárazföldi szállítás, a környezettudatosság és a megújuló energia volt a téma.


Ismertette: a versenyen több kategóriában is lehetett indulni, abban a kategóriában, amelyben a szegedi diákok indultak, összesen nyolc csapat indult. Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola ebből hármat delegált, és szinte mind a három csapat alsós diákokból állt össze, jó részük másodikos volt. A csapatokat három tag alkotta.

 

– Mind a három csapat szállítórobotot épített, ezeknek a robotoknak kommunikálniuk kellett egymással, de lehetett őket irányítani is, a gyerekek használhattak dzsojsztikot. Arról, hogy miként építették és programozták be őket, hogy mi ihlette a szituációt, amit bemutattak, hogy miért tartják azt fontosnak, hogy miként épült fel ennek alapján a kutatásuk, hogyan készült el a videós és szöveges tartalmuk és, hogy mennyire voltak egymással harmóniában, mind-mind előtérbe került és nagyon sokat számított. A projekt bemutatása után a gyerekek a vele kapcsolatos kérdésekre is választ kellett, hogy adjanak a zsűrinek – mesélte a felkészítő.


SZTE Gyakorló, robotverseny

 A győztes csapat fiúkból állt.


A három csapat közül az egyik a dobogó tetejére, a másik pedig a dobogó második fokára állhatott fel. A győztes csapat mind a három tagja második osztályos és Dániában képviselik majd Magyarországot, ott versenyezhetnek tovább ősszel.

 

– Az első helyen végzett csapat tagjai, Annus Áchim Dávid, Erdős László Bendegúz, Mikecz András Márton a Future Innovators Elementary Kategóriában versenyeztek és egy megújuló energiákkal működő kikötőt építettek, ahol a szél, a nap és a vízenergiát hasznosították. Egy napelemmel működő robotot építettek, és azt programozták be; a robot egy megadott pályán elindult, felvette az árut, elvitte a hajóhoz, ahol ráemelte azt a hajóra, majd tett egy kört, és leszedte az üres akkumulátorból álló a szállítmányt. A tanulóknak egyenpólójuk is volt, ami ugyancsak ezeket a megújuló energiákat jelképezte. A második helyen végzett csapat is egy robotokkal működtetett kikötőt álmodott meg. Amikor a kikötőbe megérkezett a hajó, egy távolságérzékelővel bekapcsolták a szállítórobotot, ami elment egy daruig, amit ugyancsak egy távolságérzékelővel bekapcsoltak, majd a daruval ráemelték az árut a robotra, ezt követően, színkód alapján a robot el tudta dönteni, hogy melyik tartályba helyezze azt az árut el. Amikor megtelt a tartály, egy másik színkód jelezte ezt a robotnak, ami visszaindult a helyére a megadott útvonalon, ami szintén színkód alapján működött. A harmadik csapat a vízben lévő szennyeződésre és a búvároktatás, illetve a merülés költségességére hívta fel a figyelmet. Terveztek egy olyan robotot, ami a vízen úszva észleli a műanyagszemetet. Amikor ez megtörtént, a robot, ami egy búvárt igyekezett illusztrálni, pörgéssel jelezte a parton lévő robotnak, hogy szemetet talált. Ez a parton lévő robot pedig elindult, felvette a szemétkupacot és színkód alapján eldöntötte, hogy a szemét, amit találtak újra hasznosítható, vagy pedig veszélyes hulladék. Ha a víz tiszta volt, akkor a robot a vonalkódos programozásnak köszönhetően kéken világított – ismertette Özvegy Judit.


SZTE Gyakorló, robotverseny

 A srácok napelemmel működő robottal taroltak.


A fiúknak csak kevés jut így a vakációból, a nyári hónapok ugyanis a dániai versenyre való felkészülésről szólnak. A tanárnő elmondása szerint azonban ezt egyáltalán nem bánják, hiszen kárpótolja őket a sikerélmény. Özvegy Judit zárásképpen kiemelte: hisz abban, hogy a tehetséges diákokkal megéri foglalkozni, és hogy mindenki jó valamiben, csak meg kell találni, hogy miben.


Pósa Tamara

Borítókép: A dobogó legtetején végeztek a World Robot Olympiádon az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola diákjai.

Fotó: Molnár Dóra

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek