Bezár

Hírarchívum

Szerencsés utat! - A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatóinak kiállítása a Fekete Házban

Szerencsés utat! - A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatóinak kiállítása a Fekete Házban

Szerencsés utat! - A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatóinak kiállítása a Fekete Házban

2024. május 08.
2 perc

Május 2-án nyílt meg a szegedi Fekete Házban a „BACHTALO DROM! – Szerencsés utat!” – című összművészeti hallgatói tárlat. A kiállításon a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatóinak alkotásai tekinthetők meg: festmények, grafikák, fotók, kisplasztikák, installációk és illusztrált versek láthatók.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A kiállítás megnyitóján köszöntőt mondott Dr. habil. Jancsák Csaba egyetemi docens, az SZTE Társadalmi Felelősségvállalás Kompetenciaközpont vezetője. Kiemelte a jövőt formáló fiatalság önkifejezésének fontosságát, illetve a művészet közvetítő szerepét az egyén és a társadalom között. Beszédében hangsúlyozta a szegedi felsőoktatás által is nagyra tartott és támogatott Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium fontos, értékteremtő küldetését, mely komoly hozzáadott értéket jelent a hallgatók egyetemi tanulmányi sikeréhez.


Dr. habil. Jancsák Csaba egyetemi docens, az SZTE Társdalami Felelősségvállalás Kompetenciközpont vezetője

 

Dr. habil. Jancsák Csaba egyetemi docens, az SZTE Társdalami Felelősségvállalás Kompetenciközpont vezetője


A kiállítást Markócs-Mezei Tímea nyitotta meg, az SZTE Neveléstudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje, az SZTE Roma Kiválósági Központ kutatója, aki egykori hallgatóként, jelenleg oktatóként is kötődik a szakkollégiumhoz. A megnyitó beszédében arról vallott, hogy látogatóként is megható részese lenni a kiállításnak, amely megmutatja a szakkollégiumi hallgatók útkeresését, hitüket és kulturális identitásuk fejlődését. Kiemelte, hogy az itt látható alkotások nemcsak a múltról és a jelenről szólnak, hanem arról a reményteljes jövőről is, amelyet a szakkollégium közössége együtt formál, és melyben minden út értékes, minden tapasztalat tanulságos, és minden közös történet fontos.


Az itt látható alkotások nemcsak a múltról és a jelenről szólnak, hanem arról a reményteljes jövőről is, amelyet a szakkollégium közössége együtt formál

 

Az itt látható alkotások nemcsak a múltról és a jelenről szólnak, hanem arról a reményteljes jövőről is, amelyet a szakkollégium közössége együtt formál


– Hagyjuk, hogy ezek a képek inspiráljanak bennünket arra, hogy megértsük és tiszteljük egymás útjait, és hogy megerősítsék bennünk az emberi kapcsolatok és a kultúrák közötti köteléket.” – mondta Markócs-Mezei Tímea.

A megnyitót Pásztor Teréz szakkollégiumi hallgató hegedűjátéka gazdagította, majd Oszlács Diána Dóra, aki az eseményen a konferáló szerepét is magára vállalta, saját versével örvendeztette meg a nagyszámú közönséget.

 

A kiállító hallgatók: Bokor Alex, Farkas György, Geiger Zoé, Karácsonyi Maya, Kovács Edvárd, Oszlács Diána Dóra, Pataki Katalin, Szabó Roland, Tatár Éva


A tárlat június 22-ig tekinthető meg Szegeden a Fekete házban.

 

SZTEinfo


Borítókép: Szerencsés utat! - A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatóinak kiállítása a Fekete Házban Fotó: Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek