Bezár

Hírarchívum

zmk_kiemelt

Megnyílt a IX. Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzus

Megnyílt a IX. Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzus

2013. július 12.
2 perc

Kilencedik alkalommal ad otthont a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara a Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzus színes programsorának. A színvonalas zenei élményeket is kínáló rendezvény július 8-án kezdődött és július 16-ig tart.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A zeneművészeten kívül más művészeti ágak művelőit és kedvelőit is hívják és várják a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Zeneművészeti Karán (ZMK) rendezett IX. Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzus programjaira. A résztvevők köréhez tartoznak az SZTE ZMK hallgatóin kívül középiskolás diákok is, akik a tanévben szokásos képzésen kívül is igénylik a nyári minőségi oktatást az ismert művésztanárok irányításával – tudtuk meg Kerek Ferenctől. A DLA, Liszt-díjas zongoraművész, az SZTE ZMK tanszékvezető egyetemi tanár, az egyetemi zeneművészeti kart alapító dékán idén június végén – két ciklus után – adta át a vezetői feladatot utódjának, Tóth Péter DLA, Erkel-díjas zeneszerzőnek. Így Kerek Ferencnek több ideje jut a koncertezésre, illetve művészeti vezetőként a Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzusra, amelynek része V. Szegedi Kortárszenei Verseny.

 

zmk programSzívügyének tartja a kortárs zene népszerűsítését Kerek Ferenc, aki egykori tanáráról, a neki zeneszerzést oktató Vántus Istvánról elnevezett kortárszenei napok megrendezésében is szerepet vállal.

 

Óriási sikert aratott a nyitó koncerten a hévízi Musica Antiqza Reneszánsz Együttes (képünkön). Idén első alkalommal rendeznek kortársnak szerzői estet: Hollós Máté műveit ismerheti meg a IX. Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzus közönsége – tudtuk meg a program művészeti vezetőjétől. Tavalyi újításuk idén már hagyomány: a mozgásművészet is szerepet kap a programban.

 

A zenei élményen kívüli művészeti nevelést szolgálja, hogy koncertezünk Szeged kiemelkedő rendezvény-központjaiban, így például a REÖK-ben, a Móra múzeum dísztermében, a zsinagógában, a minorita templomban. E helyszínek vizuális élménye kiegészíti a zene nyújtotta katartikus élményt – véli Kerek Ferenc.

 

A rendezvény-sorozat közel 80 résztvevőjének zöme magyarországi, de külföldiek is jelentkeztek a több mint tíz mester – így például Temesi Mária, Szecsődi Ferenc, Sín Katalin, Andrejcsik István, Kerek Ferenc – kínálta kurzusokra.

 

 

A programról, az ingyenes koncertekről itt olvashat:

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek