Nem egy logikai feladványt akarunk feladni, ha azt kérdezzük, hogyan lehetséges az, hogy noha mindenki tudja, mi van a bulvárújságokban, mégse olvassa soha senki. A paradox persze amilyen tetszetős, éppolyan suta, mert a „senki” nyilván erős túlzás: villamoson, kávéházban, parkban vagy csak úgy az utcán számtalan embert lehet látni bulvárlappal a kezében, ezért hasznosabb úgy módosítani a szentenciánkat: a bulvár az, amit mindig valaki más olvas, nem mi, mégis mindenki tudja, mi is, mi van benne.
A megoldás persze kézenfekvő: a bulvár nem újság, hanem inkább átmenet a plakát és a transzparens között, így az egy számra jutó információmennyiség hiánytalanul befogadható akkor is, hogyha a villamoson, kávéházban, parkban vagy úgy az utcán mellénk kerülő ember újságján uszkve öt másodpercig végigpásztázzunk. A bulvár ugyanis az a műfaj, amit nem az igazságtartalma miatt vesz kézbe bárki is, és ezért a vastagon szedett cím után voltaképpen tökéletesen felesleges elolvasni az apró betűs kiigazítást – ami legtöbbször csak a címben leírtak körülményes visszavonása. Mindenesetre a bulvár alapvetően fiktív természete miatt még a szépirodalommal is rokonítható: így akár azt is gondolhatjuk, hogy azok az írók, akik arra panaszkodnak, hogy amúgy is olyan kevés olvasóik a valóság és nem az attól való elemeltség szempontjából tekintenek műveikre, talán szerencsésebben tennék, ha maguk is a dokumentum és az irodalom közötti kínos tánclépések helyett a bulvár mint műfaj felé fordulnának.
Mert igaz ugyan, hogy a bulvár ledarál és eltüntet, hogy felfalja önnön gyermekeit, hogy valójában megalázza, akit felmagasztal, és az is, hogy lehet, hogy ez a sok mindenki, akiről a vastagbetűs szalagcímek szólnak, talán nincs is, csak egy számítógépes program random alkotása. Minden lehet. De mégis érdemes odafigyelni arra, akár szeretjük, akár nem a műfajt, hogy a bulvár, természete szerint, a saját sírját ássa. A kitalálható témák korlátozott száma miatt a legtöbb cím, lám, immár csak arról szól, hogy a különleges nem különleges, a híres éppolyan, mint a hírtelen, az éppolyanságok felmutatásai azonban szépen lassan értelmetlenné teszik a műfajt. Hiába, előbb-utóbb megint dokumentumokat és szépirodalmat fognak olvasni a villamoson, a kávéházban, a parkban vagy csak úgy az utcán; igaz, abba minekünk már sokkal macerásabb lesz észrevétlenül belepillantani.
Turi Tímea