sofi_logo_1170x430_

SZTE Sófi Alapítvány Ösztöndíj Pályázata


Egymillió forint ösztöndíj a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak

 

 


A szegedi egyetemen 16 éve működik a Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány, melynek célja a kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező egyetemi hallgatók anyagi támogatása ösztöndíjak által. Az SZTE Szegedi Tehetségpont részét képező Sófi Ösztöndíj további fontos feladatának tekinti a fiatal tehetségek teljesítményének erkölcsi elismerését, és jövőbeni életpályájuk nyomon követését, elősegítését.


Az alapítvány eddig 17 millió forint tanulmányi ösztöndíjjal jutalmazta a szegedi egyetem legjobbjait. Az elnyerhető ösztöndíjak értékét növeli, hogy az Oktatási és Kulturális Miniszter 2008-ban a világhírű magyar tudósról elnevezett Kármán Tódor díjjal ismerte el az alapítvány munkáját, amely a társadalmi felelősségvállalás területén adható legmagasabb állami kitüntetés.

A Sófi Alapítvány egyedülálló tevékenységének és komplex értékelési rendszerének köszönhetően a magyar felsőoktatás legrangosabb ösztöndíjait osztja ki évről évre.


 

A pályázat feltételeit teljesíteni képes hallgatóknak már elsőévesként is érdemes megpályázni az ösztöndíjat, ugyanis a későbbi évek pályázatain mindez pluszpontokat jelent. Továbbá minden pályázó automatikusan a Sófi Tehetséggondozó Kör és az SZTE Szegedi Tehetségpont hallgatói közösség tagjává válik, s ezáltal jogosult lesz az alapítvány által nyújtott szolgáltatásokra: ingyenes jogi tanácsadás, kedvező banki és pénzügyi szolgáltatások, interdiszciplináris programokban való részvétel. A Sófi Tehetséggondozó Kör tagjai ingyenes és kedvezményes belépőjegyeket kapnak koncertekre, színházi előadásokra, múzeumi és képzőművészeti kiállításokra, sporteseményekre és egyéb rendezvényekre. Az ezzel kapcsolatos részletek megtalálhatók a www.sztehetseg.hu honlapon.


A pályázatok benyújtási határideje: 2017. február 14. (kedd) 12 óra.A mellékletekkel kiegészített pályázati űrlapot egy példányban kell eljuttatni Csikós Tímea, SZTEhetségpont koordinátor részére (6722, Szeged, Honvéd tér 6. iroda: 34. sz.). A kitöltött pályázati űrlapot word dokumentum formátumban is el kell küldeni a következő e-mail címre: jozsefsofi@gmail.com (ez is az érvényesség szigorú feltétele!).


További információk és pályázati űrlap letöltése:


Részletes pályázati felhívás
Pályázati űrlap és útmutató
SZTE Sófi Alapítvány ösztöndíjasai 2016. év