Záróvizsga tájékoztató

2017. június



Kedves Végzős Hallgatók!


Szeretnénk felhívni figyelmét a záróvizsgával kapcsolatban néhány fontos információra.


A záróvizsga időpontja 2017. június 20-21.



A záróvizsga napján a hallgatóknak alkalomhoz illő öltözetben reggel 7:30 órakor kell megjelenniük a kijelölt termek előtt. A záróvizsga beosztást a Kar honlapján a Hallgatóknak/Záróvizsga információk fül alatt, a CooSpace-en, és a Tanulmányi Ügyek Titkárságának folyosóján hozzuk nyilvánosságra. A záróvizsga napjáig változhat a beosztás, ezért legyenek szívesek a vizsga előtti napon délután még egyszer megnézni!



Aki a szakdolgozatát megvédte egy korábbi bizottsági vizsgán, kérem, készüljön egy 5 perces bemutató prezentációval. Ezzel kapcsolatban a következőkre figyeljenek:


A bemutatót minden gépen a Windows asztalon lévő „ÚJ-BEMUTATÓK” mappába kell bemásolni. (Közvetlenül az asztalra vagy más mappába ne másoljanak).


Ha a Pen drive-ot a számítógép előlapi USB csatlakozója nem ismeri fel, érdemes megpróbálni a gép hátulján lévő (vagy onnan usb kábellel előrevezetett) USB csatlakozók valamelyikét is, mert az legtöbbször kompatibilisebb az előlapinál.


A feltöltésben kollégáink segítenek!


A szakdolgozat védés anyagát mindenképpen a saját nevére mentse el.


Bemutatót csak Pen drive-on (lehetőleg USB2.0-ás csatolású legyen, mert az USB3 olvasásával gondok lehetnek), vagy CD lemezen (CD-R) hozzon!

Mobiltelefonon vagy mp3 lejátszón ne hozzon bemutatót! Külső USB HDD-n sem előnyös bemutatót hozni.


Ezen kívül a Pen drive meghibásodhat, vírusos lehet, vagy nem olvasható valamilyen fizikai hiba miatt (akár aznap reggel is meghibásodhat).

Ennek kivédésére javasoljuk, hogy küldje el saját magának pl. egy gmailes vagy freemailes e-mailcímre (vagy dropbox, onedrive felhőmeghajtóra) a bemutatójának egy másolatát, és ha gond van a Pen drive-jával, akkor pl. a gmailből még le tudja tölteni bármikor!

Minden teremben van internet elérés.


Ha valaki a bemutatójába külső fájlból hangot, vagy videót csatol, akkor a videót vagy hangot is hozza el a Pen drive-on a bemutató mellett, különben előfordulhat, hogy nem fog működni.


Ha valamelyik terembe hangszóró kell a bemutatóhoz, kérjük 3 nappal előre jelezni!


Használható formátumok: Microsoft Office 2003, 2007, 2010 (ppt, pptx)

(Esetleg Office 2013, prezi, OPEN OFFICE, libreoffice formátumok is használhatók, de sok animáció vagy áttűnési effekt esetén lassú lehet a teremben lévő gépek miatt. Így ezek a formátumok nem javasoltak.) Ha teheti záróvizga előtt pár nappal tesztelje le az ilyen speciális formátumú előadását a tantermi gépen, szakdolgozós tanára segítségével.


Saját laptopról történő vetítésre a teremben nincs lehetőség.

A Powerpointban jegyzetoldal (előadói mód) használatára nincs lehetőség (a monitoron és a kivetítőn is egy az egyben ugyanazt fogják látni).

Prezentert, laser pointert sajnos nem tudunk biztosítani.


Mostanában nagyon sok számítógépes vírus terjed. Mindenki nézze át záróvizsga előtt még otthon a Pen drive-ját egy víruskeresővel, hogy nem vírusos-e esetleg.

Javasljuk az ESET online ingyenes viruscannert ehhez:

http://www.eset.hu/nod32/eos



Sikeres vizsgát kíván a Tanulmányi Ügyek Titkársága!



2017. június 12.