Bezár

Hírarchívum

NFOD_2022

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj 2022

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj 2022

2022. május 31.
1 perc

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra pályázhatnak a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben részt vevő hallgatói, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek.

A kiemelkedő tanulmányi eredmény értékelésénél a hallgatónak a Karon megállapított 100%-os tanulmányi eredmény legalább 90%-át kell teljesítenie. A Mérnöki Karon a hagyományos tanulmányi átlag alapján kerül meghatározásra a 90%-os teljesítmény (a két félév átlagában legalább 4,5 hagyományos átlag).

 

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjjal egyidejűleg nyújthatják be a hallgatók pályázatukat a kiemelt tanulmányi ösztöndíjra (a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra vonatkozó űrlapon). A kiemelt tanulmányi ösztöndíjra irányuló kérelem elsődleges feltétele, hogy a pályázó hallgató az adott félévben nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázatot nyújtson be, további feltételei a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj feltételeivel azonosak. A kiemelt tanulmányi ösztöndíj feltétele az elutasított nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázat.

 

A teljes pályázati szöveg itt elérhető:

HUN

ENG


A pályázat intézményi elbírálásának rendjét, feltételeit a Szegedi Tudományegyetem Nemzeti felsőoktatási Ösztöndíj Szabályzata biztosítja, mely elérhető az Egyetem honlapjáról a szabályzatok menüpont alatt.

A pályázatok beadási határideje: 2022. július 04. (hétfő) 23.59 óra.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek